Úgy érzem elérkezett az idő, hogy odébbálljak. Igen, költözöm. Nem is tudom. Most, hogy az utolsót írom, nem is vagyok olyan biztos benne. Igazából szeretem ezt a blogot, mert sok időm, munkám nyugszik benne. Még akkor is, ha ezt a szerény kis külső nem tükrözi. Hisz én soha nem programoztam, sem Html-ben vagy miben, sem másban. Viszont szeretem a változatosságot is és ott, ahová költözök sokkal egyszerűbb megoldani a módosításokat. Ki szeret széllel szemben pisilni? Nem igaz? De utálom ezt magamban. Miért ragaszkodok dolgokhoz, tárgyakhoz, virtuális izékhez ennyire. Na jól van, megyek mielőtt elbőgöm magam. Itt megtaláltok, szeretettel várok mindenkit itt is:

http://azensajatblogom.blogspot.com/

 Már hónapok, ha nem évek óta ott figyel a pocomon egy DVD (Hölgyek levendulában c.). A sors fintora, hogy  mikor megvettem teljesen más filmre gondoltam, hogy gazdagítja majd a gyűjteményemet. Egyre, amit azelőtt már láttam és nagyon tetszett. Ma délután úgy gondoltam leveszem a polcról és ismét megnézem. Már az elején rá kellett jönnöm, hogy mekkora bakot lőttem, mert ez minden, csak nem az amire számítottam. Viszont (fenntartásokkal ugyan) de végignéztem és a végén kellemes érzéssel, mosollyal az arcomon, elégedettem tettem helyére a lemezt.

Néhány hónapja olvastam Pipacsnál a következő sorokat ugyanezzel a filmmel kapcsolatban, mikor még azt hittem (a másik film kapcsán), hogy tudom miről van szó: " Imádnivaló. Bűbájos. Szerelmes. (de nem a szó klasszikus értelmében.) Levendulaillatú. Elvarázsolós. Kicsit sírós.
Szóval magányos délutánra való, egy nagy adag süti kíséretében! "

Az utolsó mondat teljesen igaz. Igen, a süti is, amit mégiscsak elkészítettem.  Viszont akkor nem tudom mi a címe annak a filmnek, amire én gondoltam.

Úgy ennék egy kis muffint, vagy valamilyen sütit. No de honnan szerezzek? Sütni? Hát nem is tudom. Túúúúúlontúúúúl lustának érzem magam. De az a helyzet, hogy ma még semmi értelmeset nem csináltam. Pedig olvasnék is, olaszoznék is, filmet is néznék stb,stb. És amíg ezen vekengek eltelik a nap. Jajj, talán még nem késő.

Nem olyan régen volt az egyik barátnőm névnapja és vettünk neki másik barátnőmmel közösen egy könyvet. Én voltam az elkövető, aki elment a Libribe. Sajnos. Hisz tudtam, hogy spórolás ide, spórolás oda magamnak is veszek majd valamit. De azt nem gondoltam, hogy egyből hármat is! Buta, buta, buta B. Mondjuk az egyik ingyen volt. No de akkor is. Hármat?

Na, ismét sikerült beszereznem pár ruhadarabot. Hogy honnan? Hát persze, hogy turkálóból. A péntek délután a turis nap. Vettem egy piros farmert, egy barna kockás blúzt, egy fekete halászgatyót, és egy zöldes tarkáb felsőt. Juhééé. Már olyan régen volt sikerélményem. Anno, míg egyetemista voltam hétfő reggelenként bálabontáskor jártunk egy helyre. No ott aztán rengeteg mindent vettünk. De egy ideje ez már nem működik, meló van. Imádom,  hogy egyediek a turis ruháim és tök jó minőségüek. Most nagy az örömködés.

A vasárnap estém/éjszakám és a hétfő délelőttöm azzal telt, hogy Ezt néztem. Igen, Anne a Zöld oromból. (Anne E-vel ) Kamaszkorom egyik kedves filmje. Szívet melengető, kedves, bájos, "illatos" kis történet. Aki szerette nézze meg ismét ha teheti. (Nem volt egyszerű megszerezni az igaz.) Én úgy élveztem mintha sosem láttam volna még. Persze szigorúan pasik nélkül. Őket valahogy nem köti le van egy olyan érzésem.

Nem tudom más úton jelezni a kérésemet feléd, kedves Ditti baba. Valahogy elkeveredett a meghívód kedves és nem tudok belépni a blogodba, mert nem mentettem el a jelszót és a felhasználó nevet. Elküldenéd még egyszer ha nagyon szépen megkérlek? Az e-mail címem:  rbeboo@yahoo.com.

Köszönöm, köszönöm!!! 

Itt vagyok, itt vagyok, élek és virulok, nem tűntem el. Magyarázkodhatnék, de nem teszem ismét.

Mostanság nem unatkozok, az egyszer biztos. A munkahelyen annyi, de annyi dolog van. Alig várom, hogy vége legyen egy-egy napnak, hogy végre hazaérjek és olaszozhassak. Na, ilyen sem volt még sokszor velem. Eddig kiröhögtem azokat akik ezt mondták. De sajnos gyakran előfordul, hogy mire hazaérek nincs időm elővenni a tanulnivalót mert még ezer más dolog van amit meg kell csinálnom. Ekkor persze bűntudatom van. Ez egy ördögi kör azt hiszem.

Fogyókúra. A hypoxy után 5 kilót fogytam. Aztán minusz egy kiló a tornával, amit elkezdtem, de azóta nem mérem, mert mert a diétát nem tartom szigorúan és nem akarok elkeseredni ha esetleg híztam valamit. Szóval most edzegetek hol heti 2x, hol heti 3x, plussz a jóga. De be kell valljam elfáradtam kicsit és nem vagyok most olyan lelkes mint az elején. Már annak is nagyon örülnék ha megtartanám a jelenlegi súlyomat. 

Nyaralás. Nos, befizettük az utat Omisba. Azaz csak az előleget. Végülis ketten megyünk. De hogy én mennyire várom. El sem tudom mondani. Nagyon hiányzik már a pihenés. Ez a hosszúnak mondott hétvége sem volt elég semmire. Na jó, nem panaszkodok inkább.

Tegnap volt az idei első strandolós napom. Már nagyon vártam, mert szerettem volna barnulni valamicskét, ugyanis nem vagyok a szolárium híve. Sőt, bármily hihetetlen még sosem próbáltam. Mert tudjuk, a bőr nem felejt. Szóval kimentünk a kolléganőimmel, bekenegettem magam és süttettem a pocakom kb 2 órától hatig. Tök jó idő volt. A vízbe csak a lábamat lógattam, mert a szél azért fújt rendesen. Szépen világítottam. Holott nem vagyok egy hófehér bőrű ember. De most egész jó, egy árnyalatot barnultam és így már fel merek venni rövidet is.

Ma is rá akartam vanni I-t , hogy menjünk vhová ahol napozni lehet, de annyira nincs jó idő, szóval megúszta.

Úgy néz ki idén Horvátországba, Omisba megyünk nyaralni. Bár még szóba jöhet Trogir és Vodice is. Ha van tapasztalatotok ezekkel a helyekkel kapcsolatban, szívesen venném őket. Először Görögország volt az úticél, de aztán letettünk róla mivel fele annyiból megoldható a szomszédságban. Persze ez nem tudom miért is nem volt egyértelmű számomra. Mondjuk mikor nézegettem a horvát ajánlatokat kicsit elnéztem az árakat. Valószínűleg ezért. Viszont a nagy dilemmám, hogy kettesben vagy barátokkal? Ugyanis a nászútunkon voltunk először kettesben nyaralni és fantasztikusan éreztük magunkat. A barátokkal is szeretek menni, de az mégsem olyan mint kettesben. Ott már alkalmazkodni kell egymáshoz stb, stb. Viszont az útiköltség így sokkal kevesebb lenne. No persze biztos jól éreznénk magunkat, nem attól félek, csak a mi autónkban 2 hely van és 3 barát pár, akikkel összejárunk. Azt meg nem tudom bevállalják-e, hogy egy másik kocsival elinduljon valaki más. Végül arra jutottam, hogy felajánljuk mindannyiuknak és beszéljék meg egymásközött, hogy mindenki jön, vagy csak ketten, vagy esetleg más verzió. Jajj, csak nehogy sértődés legyen a végén.

Mondom én, hogy a vasárnapok a blogolós napok. Ez annyira gáz. De egyszeűen ha megfeszülök sincs több nap egy héten és nem áll 24 óránál többől egy nap. Napközben nem sok időm jut blogolásra, no meg nem is szeretném, hogy tudjanak arról, hogy van egy blogom. Aztán minden nap van valami elfoglaltság. Komolyan, minden nap. A péntek délutánokat szeretném meghagyni magamnak amolyan ügyintézős, csavargós, barátnőzős délutánnak. Hétvégén pedig majdnem mindig megyünk valahová. Esténként pedig mikor hazaérek semmi kedvem bekapcsolni a sz.gépet. Bámulom eleget egész nap. Aztán meg minden nap olaszozni....

Szánalmas, hogy folyton mentegetem magam.

Mekkora egy rohadtul elcseszett nap ez a mai. Hogy hülyének nézik az embert, az még hagyján, de, hogy ez az egész.... Áááá,  inkább hagyjuk.